Emberöltő

Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth u. 56-58.

Adószám: 18390423-1-04

Emberöltő Alapítvány

Anyák napi családi nap – Csillagtúra tanoda

Anyák napi családi nap – 2022.04.29.

Pénteki napon tartottuk meg az anyák napi megemlékezést, ami családi nap is volt egyben. Sokan eljöttek erre az alkalomra, apukák és nagyobb testvérek is. Mivel jó volt az idő, kint ült le mindenki az előkészített asztalokhoz, amit orgonával feldíszítettünk fel. Mikor mindenki megérkezett, a terembe leültek, meglepetést készítettünk. Az egyik tanodás kislány elmondta József Attila Mama című versét, zenei aláfestéssel. Nagyon szépen sikerült, sokan meghatódtak. (Ezzel a verssel a versmondó versenyen első helyezést ért el a tanuló). A megterített asztalhoz ült mindenki , bográcsos paprikás krumpli kolbásszal volt a menü, friss kenyér, galuska, uborka járt hozzá.

Desszertnek három féle süteményt szolgáltunk fel, amit a gyerekek segítségével készítettünk el. Ez után minden anyuka kapott egy-egy szál papírvirágot, amit a gyerekek készítettek a kézműves foglalkozáson. Mindenki jól érezte magát, a gyerekek jót játszottak az udvaron. Estefelé ment mindenki haza jókedvűen, elégedetten.

Békésszentandrás, 2022. 04. 29.

Dr. Mótyán Pálné
tanoda munkatárs

Húsvéti családi nap a Csillagtúra Tanodában – 2022. 04. 28.

Húsvéti családi nap – tojásfestés, sütemény sütés és beszélgetés a hagyományokról
2022.04.08.

Iskola után gyülekeztek a gyerekek, szülők, testvérek a Tanodában,  húsvéti kézműves     foglalkozásra.

Készítettünk díszes tojásokat hungarocelből, amit hurkapálcára szúrtunk. Volt, aki tojást festett, ablakdíszt készített, kifestőt színezett. Sütöttünk húsvéti kalácsot, és még volt 2 féle sütemény, amit a gyerekek segítségével  készítettünk el.

Amikor készen voltunk mindenki jóízűen fogyasztotta el a kalácsot és a sütiket.

Mivel jó volt az idő, kint is lehetett játszani az udvaron.

Később pihenés képen ismét összegyűltünk a teremben, beszélgettünk a húsvétról, mit  ünnepelnek, milyen ünnep a húsvét, milyen hagyományokat ismerünk. Otthon a családjukban mi a szokás, milyen ételeket készítenek.

Elmondták, várják a lányok a locsolókat, a fiúk a sok piros tojást, édességet.

Jól sikerült ez a nap is, mindenki elvihette amit készített, fáradtan indultak haza.

Békésszentanrás, 2022.04. 29.

Dr. Mótyán Pálné
tanoda munkatárs

Víz világnapja – Sport program a Csillagtúra Tanodában

Március 25-én kerékpárra ültünk a gyerekekkel miután kijöttek a napköziből. Az iskolánál találkoztunk és kibicikliztünk a fövény strandra, megnéztük a Holt-Köröst. A vizet már felengedték, a part, a víz és a környéke szép tiszta volt. Leültünk az asztalokhoz, hogy beszéljünk az ivóvízről, és hogy miért nem szabad pocsékolni. A gyerekek ügyesek voltak, tudták vigyázni kell erre a nélkülözhetetlen kincsre! Beszéltünk arról is miért fontos, hogy ne dobáljunk szemetet a Körösbe, hiszen nyáron a nagy melegben jó megmártózni, úszni benne.

Ezután következett az uzsonna, amit finom friss vízzel leöblítettek a gyerekek.

Nagyon szép, a nem régen felavatott játszótér. A kisebb gyerekek birtokba is vették, a nagyok láb tengó bajnokságot rendeztek. Estére mindenki jól elfáradt, biciklire ültünk, hazafelé vettük az irányt.

Békésszentandrás, 2022.03.25.

Dr. Mótyán Pálné
tanoda munkatárs

Nőnapi készülődés , családi nap

2022.03.04-én tartottuk meg a nőnapi kézműves foglalkozásunkat, egyben családi napot is rendeztünk. Ezen a napon nem csak Apukák hanem Anyukák is részt vettek.

Papírból készítettünk csodaszép színes virágokat. Nagy volt a lelkesedés, volt aki négyet is csinált, anyának, testvérnek, nagymamának, szomszédnak. Virág készítés közben volt alkalmunk beszélgetni a gyerekekkel, szülőkkel, ami hasznosnak bizonyult. Sokat megtudtunk a családokról, szokásaikról, gondjukról, problémáikról.

Miután elkészült a sok szép színes virág, jött a meglepetés! Palacsintát kapott mindenki uzsonnára, volt lekváros és nutellás. Aki akart megsüthette a magáét, volt aki olyan ügyes volt, hogy fel tudta dobni, és nem ragadt a plafonra! Persze mindezt felnőtt felügyelete mellett!

Nagyon jól szórakozott mindenki, fáradtan mentek haza!

Farsang-családi nap a Csillagtúra Tanodában 2022.02.18.

Farsang alkalmából vártuk a gyerekeket és a szülőket, testvéreket, délután 3 órától, este 6-ig tartó rendezvényre.

A családok az erről szóló meghívót megkapták, ami tartalmazta a tervezett programokat.

A gyerekeket és szülőket frissen sütött pizzával, farsangi fánkkal és gyümölcslével vártuk. Néhány gyermek szívesen bekapcsolódott a fánk szaggatásába is. Elmondtuk nekik, hogy milyen recept alapján készült, akik szerették volna,e megkapták a receptet is. 2 kg lisztből készült a fánk, jól bevált recept alapján, így mindenki bőven fogyaszthatott belőle.

A gyerekek és a szülők 3 órától érkeztek. Egy kis beszélgetés után volt, aki a kézműves foglalkozásba, volt, aki a fánk szaggatásába kapcsolódott be. Természetesen a fánkok sütését a felnőttek végezték. Amikor a konyhai teendőkkel készen voltunk, mindenki leült az asztalokhoz a teremben. Pet palackból és színes papírból, cukorkatartót lehetett készíteni, nagyon kedves kis bohócok készültek. Később Farsangi kvízt töltöttek ki, az első három helyezett csapat jutalomban részesült, egy-egy tábla csokoládét kaptak.

Később jó étvággyal fogyasztották a pizzát és a fánkot. Jó alkalom volt arra, hogy egy kicsit kötetlenül beszélgessünk gyerekek, szülők és tanoda munkatársak. A szülők is kellemesen elbeszélgettek egymással, hiszen erre ritkán van alkalmuk.

A kisebbek a szőnyegen játszottak építőkockával, előkerültek a társasjátékok is. Az interaktív táblán kellemes zenét hallgattunk.

Előkerültek a társasjátékok és zenét hallgattak az interaktív táblán a gyerekek. Kellemesen elbeszélgettek egymással a szülők is.

A program végén „cukorka eső” fogadta a gyerekeket. A kolleganők cukorkákat dobtak a magasba, amit ügyesen el kellett kapniuk. Nagyon tetszett nekik ez a játék, alig fért a zsebükbe a sok cukor.

Este 6 óra körül már látszott rajtuk a fáradtság, mindenki összeszedte a személyes holmiját és hazamentek. A maradék fánkokból csomagoltunk nekik.

Kellemes, vidám délutánt töltöttünk együtt.

Kakaó és Kalács-családi nap a Csillagtúra Tanodában 2022.01.31.

Január végén mivel tanítási szünet volt település iskolájában, úgy gondoltuk szervezünk egy kellemes családi délutánt.

Ebből az alkalomból kalácssütés mellett döntöttünk. Egy jól kipróbált recept alapján bedagasztotta a kolléganőnk a kalácsot. Természetesen dupla adaggal készültünk.

A gyerekek már kora délután megérkeztek a tanodába és nekiláttak segíteni elkészíteni a kalácsot.

Sok kis kalács készült, amit egyenként megsodortak, feltekertek, tepsire tettek és lekenték tojással.

Újra kelesztés után kerültek a sütőbe. A gyereke élvezettel vettek részt a munkában.

A kisült kalácsok szépen sorakoztak a tálcákon . Nagy fonott kalácsokat is megtanultak készíteni, így megismerkedtek a sütési folyamatokkal.

Közben folyamatosan csatlakoztak a tanodás családok, testvérek, szülők.

Előkerültek a társasjátékok és zenét hallgattak az interaktív táblán a gyerekek. Kellemesen elbeszélgettek egymással a szülők is.

Amíg az utolsó adag kalács sült, megfőztem a kakaót is, mihez tejszínhabot is kínáltunk.

Tálcán felszeletelve került kínálásra a sok finom kalács, hozzá a meleg kakaó.

A gyerekek élvezettel fogyasztották, hiszen ők is hozzájárultak, segítettek az elkészítésben.

Az összes kalács és kakaó elfogyott.

Kellemes, vidám délutánt töltöttünk együtt 🙂

Mikulás – családi nap a Csillagtúra Tanodában 2021. december 03.

A Mikulás nap alkalmából családi napot szerveztünk a tanodában.

Kora délután érkeztek a tanodás gyerekek és a családok, testvérek, szülők.

Vidám, tréfás kvíz játék volt a bemelegítés.A második ügyességi csapatjátékunk már a hóember megmentéséről szólt.A harmadik játékunkban a Télapó kedvenc sütijének leggyorsabb elfogyasztása volt a cél.A vidám játékok után kicsit megpihenve elfogyasztották az uzsonnára elkészített szendvicseket, gyümölcsöt és a Télapó sütiket is. Minden süti elfogyott 🙂

A Télapó is megérkezett és meghozta a csomagokat is amit a Tanoda munkatársak segítettek szétosztani a gyerekeknek. Minden gyermek örömmel fogadta a csomagot.

Virgácsot senki nem kapott. Mindenki jól szórakozott. Nagyon vidám, jó hangulatú délutánunk volt.  🙂

Halloween –családi nap a Csillagtúra Tanodában 2021.október 28.

Az őszi szünetben Halloween családi napot tartottunk.

Közösen fekete denevér, fehér szellem és vicces tökfej dekorációt készítettünk az ablakokra.

A délelőtt folyamán vidám játékokat játszottunk a tanoda kertjében, közben bográcsban készült a finom ebéd.

A játék után jóízűen megebédeltünk és elfogyasztottuk a sok finom süteményt is.

Ebéd után pedig eljött a töklámpás készítés ideje. A gyerekek kreatív, vicces, vidám vagy éppen ijesztő tökfejeket rajzoltak, faragtak. A nap végén mindenki hazavihette az elkészült töklámpást. Ezen a szép őszi vidám napon mindenki jól szórakozott 🙂

Csillagtúra Tanoda Környezetvédelmi foglalkozás – Klímaváltozás – 2021.08.05.

A klímaváltozás napjaink legfontosabb problémája, melyre a következő generációnak megoldást kell találnia. Nehéz feladat, hiszen az emberi tevékenység miatt alakult ki a klímaváltozás és ez már bizonyított tény. Fontosnak tartottuk , hogy a gyerekekkel beszélgessünk a problémáról és a lehetséges megoldásokról.

A foglalkozás elején kicsit beszélgettünk a klímaváltozás miatt bekövetkező természeti csapásokról.Napjainkban az áradások, erdőtüzek, nagy szárazság, szinte minden nap szerepelnek a hírekben.

De mi is a klímaváltozás, hogyan alakult ki?

Erről egy nagyon tömör, videós összefoglalót néztünk meg…

A videó után beszélgettünk arról is, hogy mi emberek, milyen lépéseket tehetünk, hiszen rajtunk múlik és talán még nincs késő, hogy meg tudjuk állítani ezt a folyamatot.

Például:

Takarékoskodjunk az energiával. Zuhanyozzunk fürdés helyett, kapcsoljuk le a világítást, ha nincs szükségünk rá, és használjuk elektronikai készülékeinket kevesebbet!

Felejtsük el az egyszer használatos műanyagokat (fülpiszkáló, pillepalack, vékony nejlonszatyor és társai)! Csökkentsük a keletkező hulladék mennyiségét, a szerves anyagokat pedig komposztáljuk.

Ne szemeteljünk!

Élelmiszerek esetében is érdemes a közelebbről származót, a kevésbé csomagoltat megvenni. 

Fogyasztási szokásaink, mindennapi döntéseink hatással vannak környezetünkre.

Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt!

A foglakozás végén, megkértük a gyerekeket használják a fantáziájukat és legyenek jövőkutatók.

A feladat az volt, hogy rajzolják le milyen lesz a világ 50 év múlva.

Milyenek lesznek az épületek, a járművek… Érdekes rajzok születtek.

Mindenki tehet valamit, és egyetlen lépés sem jelentéktelen!

Tehát tegyünk meg minden tőlünk telhetőt!

Tanodák kirándulása – Szolnok- 2021. 08. 04.

2021. augusztus 4-én a Csodaszarvas és a Csillagtúra Tanoda közös kirándulást tett Szolnokra. Az autóbusszal Szolnok Főterére érkeztünk, ahol elfogyasztották a gyerekek a tízórait.

A rövid pihenő után, idegenvezető segítségével Szolnok város régi, híresebb történelmi épületeit tekintettük és ismertük meg. A Tisza partján, a Verseghy park egy igazán különleges látnivalót kínált számunkra. Megnéztük hol folyik a Zagyva a Tiszába, gyönyörködtünk a vadgesztenye fasorban, és a szolnoki rózsakert csodálatos virágaiban, a rozáriumban. Városnéző sétánkat a Szolnoki Művésztelepen fejeztük be, ahol lehetőség volt egy kicsit megpihenni, felfrissülni, enni-inni a nagy melegben.

Délután a Bagolyvár Vadasparkban voltunk. A gyönyörű erdei környezetkiváló lehetőséget biztosít a bemutatott állatok személyes megismerésére, velük való közvetlen találkozásra. A gyerekek saját élményeik alapján ismerkedhetnek meg az Alföld vadfajaival, házi- és háziasított állataival. Az árnyékot adó fák alatt lehetőség nyílt az állatok viselkedésének megfigyelésére természetes környezetükben, az állatsimogatóban közvetlen testközelből is. A Parkerdő területén található egy hatalmas játszótér, melyet „birtokba vehettek” a gyerekek. Ez a játszótér már látványával is szabadságérzettel tölti meg az idelátogató gyermekeket. Az itt található játékok akác- és fenyőfából, természetes anyagokból készültek, amelyek jól illeszkednek az erdei környezetbe.

A légkondicionált buszban kellemes volt az út hazafelé, a kisebbek el is szundikáltak.

Látható, hogy egyre jobb kapcsolat alakul ki a két Tanoda gyermekei között, barátságok alakulnak ki, jól érzik magukat egymás társaságában.

Tartalmas, kellemes napot töltöttünk együtt.