Emberöltő

Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth u. 56-58.

Adószám: 18390423-1-04

Emberöltő Alapítvány

Mikulás nap, Advent

Author picture

Idén is izgalommal várták a gyerekek a Télapót. Már délután három órától gyülekeztek, sokan szülővel, kistestvérrel. Máris elkezdhettek kézműves karácsonyi díszeket készíteni. Legnagyobb sikere a karácsonyi manó készítésnek volt. Apró karton hengerre fonáldarabokat hurkoltak, melyből sapka lett, majd fonalkötegből szakállat dugtak bele, s a bohókás kis manóknak orrocskát ragasztottak. Asztali díszek is készültek, falapokra ragasztópisztollyal fenyőágak, gyertya és díszek kerültek. Lehetett még (előzetesen) gipszből kiöntött karácsonyi figurákat, angyalkákat festeni, valamint télapós színezőt kiszínezni.

Közben négy órakor elfogyasztottuk uzsonnára a tanodában sütött almás pitét és fánkokat. Öt órakor megjött a télapó, aki kiosztotta a csomagokat, minden gyerekhez szólva néhány kedves szót. Nagy volt az öröm, izgatottan bontogatták a csomagot a gyerekek.  A kézműves díszeket büszkén vitték haza, hogy otthonaikat, szobáikat díszítsék vele, de volt, aki ajándéknak szánta a maga által készített fonalmanót, gipszfigurát. Kellemes zene mellett sokat beszélgettünk, nevettünk, igazán jó kis nap volt.

Olvasásra ajánljuk még

Nyitott tanodai program 2026.

Ez évi első nyitott tanodai programunkat idén is olyan eseményen tartottuk meg, melyen rengeteg kisgyermekes család vett részt.

Gyermeknap a Csodaszarvas Tanodában 2026.

A gyereknap egy olyan jeles nap, amelyen a társadalom és a családok a legkisebbek felé fordulnak, hogy megmutassák nekik szeretetüket, és minőségi közös időt töltsenek velük.