Az idei őszi szünet a tanodában ismét változatos és élményekben gazdag programokat kínált. A gyerekek közösen főztek, kreatív kézműves foglalkozásokon vettek részt, társasjátékoztak és filmeket néztek, emellett több szabadtéri tevékenység is helyet kapott. A hét elején a visszaváltott műanyag palackok után kapott összegből együtt vásárolhattak édességeket a közeli üzletben, majd egy kulturális séta keretében többek között a Jubileumi Emlékházat is meglátogatták. Az ünnepi időszakhoz kapcsolódva hangsúlyos szerepet kapott a megemlékezés, ennek részeként ellátogattak a közeli temetőbe is. A hét folyamán megismerkedtek a halloween hagyományaival, töklámpásokat és tematikus alkotásokat készítettek. A szünetet közös sütéssel, játékkal és beszélgetéssel zárták, mely során játékos formában dolgozták fel a félelem és a bátorság témakörét.









