Emberöltő

Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth u. 56-58.

Adószám: 18390423-1-04

Emberöltő Alapítvány

Cherbo, a csodaszarvas

Author picture

Pénteken délután ünnepélyes megnyitó keretében átadták a közönségnek a Jókai – Bethlen sarkán álló épületben az Emberöltő Alapítvány által működtetett Cherbo Tanodát (- cherbo szó magyarul szarvast jelent). A romatanoda avatójára a szarvasi meghívottakon kívül nyíregyházi vendégek is érkeztek, akik szintén romatanodát tartanak fenn. Tóth Tamásné, az alapítvány vezetője elmondta, hogy szerencsés helyzetben voltak, mert a bútorokat megörökölték az előző tanodától, így a most pályázaton nyert pénzt teljes egészében a gyerekekre tudták fordítani. Nincs alkalmazottjuk, állandóan pályáznak, és a nyert összegekből tartják el az itt dolgozókat. Babák Mihály polgármester hozzátette, hogy az állami gyermekgondozási rendszerben, aminek folyamatosnak kellene lennie, vannak hézagok, amiket a civil szervezetek nagyon jól ki tudnak kitölteni. Ilyen hézagpótló ez a tanodai projekt is. Azt régen el kellett volna felejteni, hogy csak a cigányok a halmozottan hátrányosak, mert nem igaz, sőt, itt Szarvason ez pont egyáltalán nem igaz, fűzte hozzá Babák Mihály. A továbbiakban az Alapítvány munkatársai egymásnak adták a szót, hogy bemutassák mind az Alapítványt, mind a Tanodát.

Az ünnepélyes megnyitó után mindenki átvonulta Gyermekélelmezési Egység ebédlőjébe, ahol már gyülekeztek a cigány fiatalok, és ahol Polgármesterünk és Földesi Zoltán országgyűlési képviselő rövid köszöntői után a budaörsi romatanoda Romano Glaszo (Emberi Hang – Cigány Hang) együttese magyar, spanyol, balkáni, orosz és román cigány népdalokat adott elő.

forrás: www.newjsag.hu – 2010. 04. 10. – Babák Z.

Olvasásra ajánljuk még

Ökotábor – tematikus hét 2026. nyár- 005
Ökotábor – tematikus hét 2026. nyár

Június utolsó hetében megtartottuk első 5 napos nyári táborunkat, melyen olyan tevékenységeket végeztünk, amely formálja a gyerekek hozzáállását a környezethez, a növény és állatvilághoz.