Emberöltő

Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth u. 56-58.

Adószám: 18390423-1-04

Emberöltő Alapítvány

Szertelen nyarat kívánunk a KEF-el együtt Mi is

Author picture

Május utolsó napján megtelt fiatalokkal a Zenepavilon környéke a KEF kábítószer ellenes világnapi rendezvényén. A Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete játékokat osztogatott, az Ótemplomi Szeretetszolgálat üdítőitallal, illetve csokoládéval várta az érkezőket.

– Két célt tudnék megnevezni, amiért összegyűlünk ilyenkor évente. Az egyik a tájékoztatás. Tájékoztatjuk a fiatalokat illetve a szüleiket a veszélyekről, a kábítószerrel kapcsolatos témában mindenről A másik pedig a figyelemfelkeltés, hogy egyáltalán legyen egy olyan nap az évben, amikor szóba kerül ez a mindenkit közvetve vagy közvetlenül érintő probléma – jelentette ki Oncsik János, a Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum titkára.

A KEF összes tagszervezete megjelent valamilyen formában, különböző tematikájú sátrakban gyerekeknek szóló feladatokkal. Volt részeg szemüvegben célba dobás, amivel azt igyekeztek imitálni, milyen alkoholos állapotban egy-egy feladatot elvégezni. Készültek egy egészségfejlesztő társasjátékkal is, a Védőnői Szolgálat munkatársai egészség– és kábítószerteszttel, alkoholtotóval és ehhez hasonló feladatlapokkal várták a diákokat, de ott volt az Emberöltő Alapítvány, a Babilon TSE, és a bűnmegelőzési szolgálatok, a rendőrség és a polgárőrség is.

– Minden sátornál igyekszünk erre a kérdésre kitérni, a témát tudatosítani bennük, arra jó, hogy közbeszéd tárgyát képezzék. A gyerekek örömmel fogadják ezeket a programokat, hiszen évről évre megrendezzük. Miután elvégezték az összes feladatot, még azután is maradnak, focizgatnak, nézegetik a játékokat, amiket a feladatok megoldása után nyertek, jól érzik magukat – válaszolta a KEF titkára arra a kérdésünkre, hogy mennyire sikerül elérni a gyerekeket, az ilyen fiatalok ingerküszöbét ez a komoly téma.

A Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum minden hónapban megrendezi éjszakai tornáját, így június 28-án 18 órától ismét a focié lesz a főszerep.

forrás: www.newjsag.hu – 2019. 06. 05.

Olvasásra ajánljuk még

Nyitott tanodai program 2026.

Ez évi első nyitott tanodai programunkat idén is olyan eseményen tartottuk meg, melyen rengeteg kisgyermekes család vett részt.

Gyermeknap a Csodaszarvas Tanodában 2026.

A gyereknap egy olyan jeles nap, amelyen a társadalom és a családok a legkisebbek felé fordulnak, hogy megmutassák nekik szeretetüket, és minőségi közös időt töltsenek velük.